Hihetetlen leletek

 Pachacamac romjaira ? az inka előtti időkből származó, piramis formában épült templomokra ? emlékeztetnek a Jonugani-sziget közelében felfedezett lépcsőzetes kőtömbök

Vannak leletek, amelyekkel a legkiválóbb szakemberek sem tudnak mit kezdeni, egyszerűen képtelenek megállapítani, hová sorolják őket. Ilyenek például azok a hatalmas sziklaépítmények, amelyekre japán búvárok bukkantak az óceán mélyén.

A különös alakzatokat 1996-ban fedezték fel, harmincméteres mélységben, a csendes-óceáni Jonaguni-sziget közelében, az úgynevezett Iszeki-ponton. A lépcsőzetesen elhelyezkedő kőtömbök a dél-amerikai piramisokra, leginkább a perui Pachacamacra emlékeztetnek. Amikor a búvárok beszámoltak a látottakról, sokan kinevették őket. Maszaki Kimura, az okinavai Rjukju egyetemének geológiaprofesszora, aki több mint százszor merült le, hogy tanulmányozhassa a csaknem száztíz méter hosszú, ötven méter széles és vagy huszonöt méter magas képződményt, kilenc-tízezer évesre becsüli a korát, az egyiptomi piramisok korának duplájára. A radiokarbonos vizsgálatok szerint a falaira tapadt korallok hatezer évesek. Ez azt jelenti, hogy hatezer éve süllyedt el, de maga az építmény jóval öregebb ? állítja a professzor. Ő azon a véleményen van, hogy a sziklaegyüttest a természet alakította ki ? és az ember a saját igényeinek megfelelően tovább formálta. Az okinavai geológust ezért szinte az egész szakma fantasztának tartja. Még inkább annak tekinti Srí Sundaresht, az indiai Goa Oceanográfiai Intézetének munkatársát, aki egyértelműen emberi alkotásnak véli a víz alatti titokzatos konstrukciót. Meggyőződésében bizonyára szerepet játszik az is, hogy az ősrégi indiai szövegek egy megsemmisült civilizációról regélnek, amely hetvenezer évvel ezelőtt létezett, és egy rettenetes erejű földrengés következtében pusztult el. A hitetlenkedők szkepticizmusát némileg megingatták azok a felvételek, amelyek három, túlságosan is szabályos kör alakú, sziklába vájt üreget mutatnak. Ezekről nehéz elképzelni, hogy nem emberi kéz alkotásai. Még meglepőbbek a sziklákra rótt furcsa jelek, némelyikük kezdetleges állatábrázolásnak tűnik.

Kínában is léteznek elsüllyedt piramisszerűségek. A Jünan tartományban található, százötvenhárom méter mély édesvizű Fuhszien-tó mélyén legalább 2,4 négyzetkilométer területet foglalnak el a lépcsőzetes építmények. A 2005 decemberében közzétett ismertetés szerint a húsz-harminc méter magas épületek között egy kör alakú, a Colosseumhoz hasonlatos is található. A kínaiak nem kételkednek abban, hogy emberi kéz alkotásairól van szó, amelyek több mint kétezer évvel ezelőtt keletkeztek, a Csin- vagy a Han-dinasztia korában.

Paulina Zelitsky lengyel származású oceanográfus szerint az elsüllyedt Atlantisz Kubában található, hatszázhetven méter mélységben a tenger szintje alatt. A kubai Ulysses kutatóhajó fedélzetéről lebocsátott szonár segítségével részben feltérképezett elsüllyedt romvárosról ? Zelitsky legalábbis annak tartja ? 2002 májusában tájékoztatták a nyilvánosságot.

Az utóbbi évtizedben valahogy elszaporodtak a feltételezett Atlantiszok, s a piramisokról is kiderült, hogy nem tekinthetők egyiptomi és dél-amerikai specialitásnak, hanem másutt is találhatók. Például az Egyesült Államokban (Cahokia, Illinois), a Kanári-szigeteken (Thor Heyerdahl fedezte fel őket), Kínában (több tucat, agyagból készült, mára szinte megkövesedett építmény), Tibetben (az ún. Fehér piramis, hatvan km-re Hszian városától, a hegyekben), Ukrajnában (Luhanszk közelében) és Boszniában (Szarajevótól harminc km-re, Viszoko mellett). Elszaporodtak azok a hírek is, amelyek hihetetlen korú leletekről tudósítanak: ha hiteleseknek bizonyulnak, az emberiség történetének átírására kényszeríthetik a tudósokat.

A legkülönösebb tárgyak a kőbányákból kerülnek elő. Ilyenek azok a pattintott kőből készült lándzsahegyek, amelyeket a kaliforniai Toulomne kőbányáiban találtak. Az ottani kőzetrétegek tíz?ötvenöt millió évesek, de a jelenleg érvényes tudományos elmélet szerint az ember csupán száz-kétszázezer évvel ezelőtt jelent meg. Egy amerikai kőbányában talált rá 1922-ben John T. Reid bányamérnök és geológus arra a megkövesedett cipőtalpra, amelyet a New York-i Rockefeller Intézet műszerei ötmillió évesnek becsültek. Az ott készült mikrofelvételen jól láthatók a talpat a cipőfelsőrészhez rögzítő szabályos dupla öltések.

1934-ben a texasi London nevű település közelében Emma Hahn egy sziklára lett figyelmes, amelyből fosszilis fadarab állt ki. Amikor letörte, vele együtt letörött egy nagyobb darab kő is. Emma asszony nagy meglepetésére megkövesedett kalapácsfejet talált benne, a letört nyél egy darabjával. A szakemberek megállapították, hogy a kalapácsot rejtő homokkőréteg százharmincötmillió éves. A másik sokk akkor érte a kutatókat, amikor a kalapácsfejet vegyi elemzésnek vetették alá. Íme az összetétele: 96,6% vas, 2,6% klór, 0,74% kén és 0, 06% egyéb elem. A ma ismeretes fémfeldolgozási eljárások során a vas szilíciummal és szénnel szennyeződik, ilyen tisztaságú, mint a kőzetből előkerült, egyszerűen nem állítható elő. Nem készülhetett vasmeteoritból sem, mivel az olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek ebben a fémben nem találhatók.

A tudósok tanácstalanok, a lelettel kapcsolatban felmerült egyetlen kérdésre sem tudnak kielégítő választ adni.

De vannak más nagy rébuszok is, amelyekkel végképp nem tudnak mit kezdeni. A texasi Glen Rose krétás talaja egy sor ősállat lábnyomát őrzi. Mellettük azonban jól kivehető emberi lábnyomok is vannak, és ez a tény a feje tetejére állít minden eddigi tudományos hipotézist és ismeretet. A kréta nem lágyulhatott meg annyira az évmilliók során, hogy változatlanul megőrizte volna a dinoszauruszok lábának lenyomatát és a jóval később keletkezett emberi lábnyomokat. Az állati és az emberi lábnyomok azonos élességgel rajzolódnak ki. Ha igaz, hogy az ősállatok hetven?

százhúszmillió évvel ezelőtt éltek, akkor az emberi lábnyomok tulajdonosának is akkor kellett élnie. Számos tudós úgy oldja meg a problémát, hogy kétségbe vonja: valóban embertől származnak azok a nyomok. Egyelőre azonban nem ismeretes olyan állatfajta, amelynek azonos volna a lábnyoma az emberével.

Tanzániában 1979-ben 3,6 millió éves emberi lábnyomokat találtak a vulkanikus talajban, amelyek teljesen olyanok, mint a mai emberéi. Kenyában 1965-ben majd 1972-ben is két?négymillió éves emberi csontok kerültek elő. Nem holmi Australopithecus maradványai, hanem a ?modern? ember csontjai.

Sok a rébusz, megfejtés nincs. Egyelőre?

Vitál Anna