Hering József újságíró 1950-ben született Budapesten. Apai ágon keceli sváb iparosok és borászok, míg anyai ágon bobai magyar parasztok, zsellérek leszármazottja.

Az 1970-es években már Budapesten arab és héber nyelvet tanult, majd tudott, s valószínűleg a nyelvtudása miatt igyekeztek az akkori politikai érdekek szolgálatába állítani. Ellenszegülése "eredményeként" amerikai kongresszusi segítséggel egyirányú úti okmánnyal 1980-ban "elhagyhatta" Magyarországot.

Izraeli kapcsolatai révén Izrael befogadta. A Jeruzsálemi Egyetem Iszlám Tanszékén folytatta az arab, s általában a muszlim országok történetével foglalkozó tanulmányait. Izraelben egy fizetség nélküli, keményvonalas, palesztinbarát, anticionista héber újság állandó szerzője volt.

Származása, de leginkább a palesztinai arab nép jogai melletti kiállása miatt egyre inkább kirekesztették, a megalázó munkaköreiből is egymás után bocsátották el, annak ellenére, hogy állampolgárként eleget tett a katonai kötelezettségének. Közben Magyarországra egészen az Antall-kormány hivatalba lépéséig turistaként sem tehette be a lábát.

Amikor már hazajöhetett, Magyarországon előbb a Pesti Hírlap és a Chrudinák Alajos irányította Panoráma televíziós külpolitikai műsor, majd a Magyar Fórum újságírója lett. Jelenleg a Kuruc.info című világhálós portálnak ír cikkeket.

forrás wikipédia

 

­
This website is protected by RSFirewall!, the firewall solution for Joomla!