42 éves geológus, Esztergomban született, jelenleg Tatán él lányával és feleségével. Munkája egyben a hobbija is, egy egyedülálló természetvédelmi terület telephelyvezetője, szakvezetője. Szenvedélyes kaktuszgyűjtő, az Andok kaktusznemzetségeinek egyik magyar specialistájának tartják. Egy botanikai expedíció keretein belül utazott ki társaival Peruba 2005-ben, melynek eredményeit hazai kaktuszos szakkiadványokban publikálta.

 Móricz János nevével még általános iskolás korában találkozott, hála egykori kiváló földrajztanárának, Radnai Péternek, aki nem szokványos módon nemcsak az engedélyezett tananyagot tanítva egy szélesebb tudást adott át tanítványainak.

Dél-amerikai szakirodalmat olvasva rájött, hogy rendkívül ellentmondásosak az egyes források. Még a legismertebbnek tűnő témákban is, mint pl. a Machu Picchu felfedezése, az Inkák birodalmának meghódítása, sok tévhit, hamis információ kering a köztudatban. Emiatt előadói kampányba kezdett, érintve Móricz János kutatásait is. Golenya Ágnessel való leányfalui találkozása óta egyik ötletgazdája, segítője a készülő konferenciának, majd a későbbi közös munkát is megalapozó egyesület létrehozásának elindítója.

 A Móricz János Kulturális Egyesület egyik alapító tagja, jelenlegi elnöke.